Általános tájékoztató

A BÉKÉSCSABAI VIZSGAKÖZPONT a szakképzési törvényben meghatározott tevékenységéhez keres vizsgáztatói, feladatfejlesztési és feladatellenőrző-véleményező feladatokra szakértőket. A szakképzés megújulásával egyidejűleg a vizsgáztatás rendszere is megváltozott: a jövőben az alapszakmák szakmai vizsgáit, valamint a szakképesítések képesítő vizsgáit is csak független, akkreditált vizsgaközpontok szervezhetik és bonyolíthatják le.

A Békéscsabai Vizsgaközpont akkreditációjához szükséges, hogy az általa vizsgáztatni kívánt KEOR (képzési) területek szerinti szakmákban és szakképesítésekben rendelkezzen szakértői adatbázissal.

A Vizsgaközpont önállóan csak az akkreditáció megszerzését követően szervezhet vizsgákat, és kérhet fel szakembereket (szakértőket) vizsgáztatói és feladatfejlesztői, feladatellenőrző-véleményező tevékenységek ellátására.

A Békéscsabai Vizsgaközpont főként békéscsabai helyszíneken kívánja majd a jövőben vizsgáit szervezni.

A szakértői névjegyzékre kerülés feltétele, hogy a szakértő a Békéscsabai Vizsgaközpont, vagy valamely más akkreditált vizsgaközpont által meghirdetett továbbképzésen vegyen részt, amely az adott feladatok ellátásához szükséges ismereteket foglalja magában, és az ott megszerzett tudásáról sikeresen számot adjon. A továbbképzés sikeres elvégzése feltétele a későbbi vizsgáztatói, feladatfejlesztői, feladatellenőrző-véleményező felkérésnek és megbízásnak.

A szakértői névjegyzékre kerülés esetén az első megbízást megelőzően, valamint a jogszabályi környezet megváltozásakor minden esetben a vizsgáztatással kapcsolatos ismeretátadó, ismeretmegújító konzultáción kell részt venni.

A szakmai oktatás szakmáinak Képzési és Kimeneti Követelményeiről (KKK) és a szakmai képzés szakképesítéseinek Programkövetelményeiről (PK) pontos és naprakész tájékoztatás található az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. alábbi weboldalain:

szakmák: https://szakkepzes.ikk.hu/kkk-ptt

szakképesítések: https://szakkepesites.ikk.hu

A vizsgáztatók feladata a szakmai vizsgákon (https://szakkepzes.ikk.hu) ellenőrzői (vizsgafelügyelő), mérési és értékelési feladatok ellátása, megbízójuk az akkreditált vizsgaközpont. Szakmai vizsgán a vizsgafelügyelőt a szakmai vizsga helyszíne szerinti területileg illetékes gazdasági kamara delegálja, delegálás hiányában az akkreditált vizsgaközpont bízza meg.

A képesítő vizsgákon a vizsgáztatók (https://szakkepesites.ikk.hu) ellenőrzői (vizsgafelügyelő), mérési és értékelési feladatokat látnak el. Megbízójuk az akkreditált vizsgaközpont.

FONTOS: A pályázatok benyújtásánál az ÁGAZATNAK megfelelő végzettség szükséges a megpályázni kívánt szakmák, szakképesítések esetében!

A vizsgáztatókat, és a feladatfejlesztési, feladatellenőrző-véleményező szakértőket az alábbi képzési területek szakmáiban, illetve szakképesítéseiben keressük:

0211 Audiovizuális módszerek és médiaszakismeretek
  • Digitális képalakotó - 02115003 - szakképesítés - Ágazat: -
  • Folyamatszabályozó gépmester - 02114002 - szakképesítés - Ágazat: Kreatív
  • Hangtechnikus - 5 0211 16 13 - szakma - Ágazat: Kreatív
  • Koncert és televízió műsor világosító - 02114007 - szakképesítés - Ágazat: Kreatív
  • Könyvművész, könyvrestaurátor - 02115001 - szakképesítés - Ágazat: Kreatív
  • Live stream mozgóképtartalom-gyártó - 02114008 - szakképesítés - Ágazat: Kreatív
  • Mozgókép- és animációkészítő - 5 0211 16 10 - szakma - Ágazat: Kreatív
  • Mozgókép-készítő - 02115004 - szakképesítés - Ágazat: -
  • Nyomdaipari technikus - 5 0211 16 11 - szakma - Ágazat: Kreatív
  • Nyomdász - 4 0211 16 12 - szakma - Ágazat: Kreatív
  • Online tartalomgyártó - 02114009 - szakképesítés - Ágazat: Kreatív
  • Produkciós asszisztens - 02115005 - szakképesítés - Ágazat: -
  • Rögzítéstechnikus - 02115006 - szakképesítés - Ágazat: -
0411 Könyvelés és adózás
  • Adótanácsadó - 04115006 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Államháztartási mérlegképes könyvelő - 04115005 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • IFRS mérlegképes könyvelő - 04115003 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Jövedéki ügyintéző - 04115008 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Okleveles adószakértő - 04116007 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő - 04115004 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Pénzügyi- számviteli ügyintéző - 5 0411 09 01 - szakma - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Termékdíj ügyintéző - 04115009 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Vállalkozási mérlegképes könyvelő - 04115002 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Vállalkozási ügyviteli ügyintéző - 5 0411 09 02 - szakma - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Vám, jövedéki és termékdíj asszisztens - 04115010 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Vámügyintéző - 04115001 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
0416 Nagy- és kiskereskedelem
  • Barkács áruházi eladó - 04163001 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Becsüs - 04165018 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Bútor- és szőnyegbecsüs - 04164013 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Bútorbolti eladó - 04163010 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Drágakő-meghatározó - 04164019 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Drogerista - 04163016 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Ékszerbecsüs - 04164002 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Élelmiszereladó - 04163011 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Export koordinátor - 04165020 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Festménybecsüs - 04164003 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Ingatlanközvetítő - 04164005 - szakképesítés - Ágazat: Gazdálkodás és menedzsment
  • Játékbolti eladó - 04163009 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Kereskedelmi értékesítő - 4 0416 13 02 - szakma - Ágazat: Kereskedelem
  • Kereskedő és webáruházi technikus - 5 0416 13 03 - szakma - Ágazat: Kereskedelem
  • Műszaki eladó - 04163008 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Műtárgybecsüs - 04164004 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Numizmatikai becsüs - 04164014 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Raktárvezető - 04164015 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Ruházati eladó - 04163007 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Töltőállomás-kezelő - 04163017 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Üzletvezető - 04165006 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
  • Vegyi áru eladó - 04163012 - szakképesítés - Ágazat: Kereskedelem
0612 Adatbázisok, hálózattervezés és adminisztráció
  • Infokommunikációs hálózatépítő és –üzemeltető technikus - 5 0612 12 01 - szakma - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus - 5 0612 12 02 - szakma - Ágazat: Informatika és távközlés
0613 Szoftverek és alkalmazások fejlesztése és elemzése
  • Adatbázis üzemeltető (specialista) - 06135008 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior automata tesztelő - 06135009 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior frontend fejlesztő - 06134004 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior FullStack API fejlesztő - 06135010 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior Java backend fejlesztő - 06134005 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior rendszerüzemeltető - 06134006 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior szoftvertesztelő - 06134007 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Junior vállalati Java backend fejlesztő - 06135011 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Mobilalkalmazás fejlesztő - 06135002 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Multimédia-alkalmazásfejlesztő - 06135003 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Szoftverfejlesztő és -tesztelő - 5 0613 12 03 - szakma - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Vállalati full-stack szoftverfejlesztő - 06135012 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Webfejlesztő - 06135001 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
0619 Információs és kommunikációs technológiák
  • Gerinchálózati rendszerüzemeltető - 06195002 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Gerinchálózati rendszerüzemeltető - 06195002 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Infokommunikációs hálózatüzemeltető - 06195001 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Infokommunikációs hálózatüzemeltető - 06195001 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Infokommunikációs hozzáférési hálózatüzemeltető - 06195004 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Infokommunikációs hozzáférési hálózatüzemeltető - 06195004 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Informatikai támogató munkatárs - 06194005 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Informatikai támogató munkatárs - 06194005 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Műsorközlő és tartalom-átviteli rendszerüzemeltető - 06195003 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Műsorközlő és tartalom-átviteli rendszerüzemeltető - 06195003 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Számítógép szerelő munkatárs - 06193007 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Számítógép szerelő munkatárs - 06193007 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Távközlési és informatikai hálózatszerelő - 06194006 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
  • Távközlési és informatikai hálózatszerelő - 06194006 - szakképesítés - Ágazat: Informatika és távközlés
0712 Környezetvédelmi technológiák
  • Hulladékfeldolgozó munkatárs - 4 0712 14 01 - szakma - Ágazat: Környezetvédelem és vízügy
  • Környezetvédelmi technikus - 5 0712 14 02 - szakma - Ágazat: Környezetvédelem és vízügy
0713 Energetika, elektromosság
  • Elektronikai műszerész - 4 0713 04 02 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Erőművi blokkgépész - 07134019 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Erőművi gépész - 07134018 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Erőművi gőzturbina gépész - 07134017 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Erőművi kazángépész - 07134021 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Erősáramú elektrotechnikus - 5 0713 04 04 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Gáz- és Hőtermelő berendezés-szerelő - 07134016 - szakképesítés - Ágazat: Épületgépészet
  • Gázturbina gépész - 07134015 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Háztartási gép szerviz-szaktechnikus - 07135013 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető - 07133004 - szakképesítés - Ágazat: Épületgépészet
  • Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő - 07134001 - szakképesítés - Ágazat: Épületgépészet
  • Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő - 07133003 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Kazángépész (12t/h felett) - 07133020 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Kazánkezelő (max. 12t/h) - 07133022 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő - 07134023 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő - 07134010 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Kisfeszültségű FAM kábelszerelő - 07134007 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Kisfeszültségű mérőhelyi FAM szerelő - 07134028 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő - 07134027 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Kisfeszültségű szakszolgálati FAM szerelő - 07134026 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Középfeszültségű FAM szerelő kombinált technológiával - 07134025 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Középfeszültségű FAM szerelő távolból végzett technológiával - 07134024 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Középfeszültségű kábelszerelő - 07134006 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Létesítmény energetikus - 07135014 - szakképesítés - Ágazat: Épületgépészet
  • Megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű erősáramú létesítője - 07134009 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Vasúti felsővezeték-szerelő - 07133031 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Villamos alállomás kezelő - 07134012 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető - 07134002 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Villamos hálózat kezelő - 07134011 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Villamos távvezeték építő, üzemeltető - 07134005 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Villámvédelmi felülvizsgáló - 07134008 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Villanyszerelő - 4 0713 04 07 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
0714 Elektronika és automatizálás
  • Automatikai berendezés karbantartó - 07144001 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Automatikai technikus - 5 0714 04 01 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Biztosítóberendezés-műszerész - 07144004 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Elektronikai gyártósori műszerész - 07143002 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Elektronikai technikus - 5 0714 04 03 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Ipari informatikai technikus - 5 0714 04 05 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Járműipari karbantartó technikus - 5 0714 19 09 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Közlekedésautomatikai technikus - 5 0714 04 06 - szakma - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Mechatronikai technikus - 5 0714 19 12 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Mechatronikus karbantartó - 4 0714 19 13 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • PLC programozó - 07145003 - szakképesítés - Ágazat: Elektronika és elektrotechnika
  • Távközlési technikus - 5 0714 12 04 - szakma - Ágazat: Informatika és távközlés
0715 Gépgyártás, műszer- és fémipar
  • Alapszintű CAD-felhasználó - 07154019 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Alapszintű CAM-felhasználó - 07154020 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Bevontelektródás kézi ívhegesztő - 07153011 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • CNC szerszámgépek műhelyprogramozója - 07153017 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • CNC vezérlésű lemezmegmunkáló gépkezelő - 07153010 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • CNC-programozó - 4 0715 10 01 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Építő-, szállító- és munkagép-szerelő - 4 0715 10 02 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Fémszerkezetfelület-bevonó - 4 0715 19 03 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Finommechanikai műszerész - 4 0715 10 04 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő - 07153012 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Gázhegesztő - 07153014 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Gépész technikus - 5 0715 10 05 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Gépgyártás-technológiai technikus - 5 0715 10 06 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Gépi és CNC forgácsoló - 4 0715 10 07 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Gépi kovács - 07153002 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat kohászat
  • Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó - 07153009 - szakképesítés - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Gyártósori gépbeállító - 4 0715 1 906 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Hegesztő - 4 0715 10 08 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Hengerész - 07153007 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Ipari gépész - 4 0715 10 09 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Ipari szerviztechnikus - 5 0715 19 07 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Kerékpárszerelő - 07153008 - szakképesítés - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Kohász és öntész technikus - 5 0715 01 06 - szakma - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Mozgólépcső karbantartó-szerelő - 07153003 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Nagy emelőmagasságú, tömegközlekedési mozgólépcső karbantartó-szerelő - 07153018 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Olvasztár - 07154016 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Olvasztár és öntő - 07154004 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Órás - 07154001 - szakképesítés - Ágazat: Kreatív
  • Öntészeti mintakészítő - 07154005 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Öntő - 07154015 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Öntvénykészítő - 4 0715 01 07 - szakma - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Szerszám- és készülékgyártó - 4 0715 10 12 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Vas- és acélfeldolgozó - 07153006 - szakképesítés - Ágazat: Bányászat és kohászat
  • Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő - 07153013 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
0716 Gépjárművek, hajók, repülőgépek tervezése és gyártása
  • Alternatív járműhajtási technikus - 5 0716 19 01 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Autógyártó - 4 0716 19 02 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Gépjármű mechatronikus - 4 0716 19 05 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Gépjármű-mechatronikai technikus - 5 0716 19 04 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Járműfényező - 4 0716 19 08 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Járműkarosszéria-előkészítő felületbevonó - 4 0716 19 10 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Karosszérialakatos - 4 0716 19 08 - szakma - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Kocsivizsgáló technikus - 5 0716 15 04 - szakma - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Korszerű vasúti kocsi villamossági szerelő - 07163003 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Légijármű-műszerész technikus - 5 0716 10 10 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Légijármű-szerelő technikus - 5 0716 10 11 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Sport- és kedvtelési célú vízi jármű motorszerelője - 07164001 - szakképesítés - Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás
  • Vasúti személykocsi fékberendezés karbantartó - 07163004 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Vasúti vontatójármű fékberendezés karbantartó - 07163005 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Vasútijármű diagnosztikus - 07165002 - szakképesítés - Ágazat: Gépészet
  • Vasútijármű-szerelő technikus - 5 0716 10 13 - szakma - Ágazat: Gépészet
0732 Építőipar, magas- és mélyépítés
  • Ács - 4 0732 08 01 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Ács - 4 0732 08 01 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Bádogos - 4 0732 06 02 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Burkoló - 4 0732 06 03 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Burkoló - 4 0732 06 03 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Díszmű- és műemléki bádogos - 07324001 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Díszmű- és műemléki bádogos - 07324001 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Égéstermék-elvezető építő, szerelő, karbantartó - 07323004 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Égéstermék-elvezető építő, szerelő, karbantartó - 07323004 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Épület- és szerkezetlakatos - 4 0732 10 03 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Épület- és szerkezetlakatos - 4 0732 10 03 - szakma - Ágazat: Gépészet
  • Épületgépész technikus - 5 0732 07 01 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Épületgépész technikus - 5 0732 07 01 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Épületszobrász és műköves - 4 0732 06 04 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Épületszobrász és műköves - 4 0732 06 04 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Festő, mázoló, tapétázó - 4 0732 06 05 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Festő, mázoló, tapétázó - 4 0732 06 05 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Hídépítő és –fenntartó technikus - 5 0732 06 06 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Hídépítő és –fenntartó technikus - 5 0732 06 06 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Homlokzatépítő és -szerelő - 07323005 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Homlokzatépítő és -szerelő - 07323005 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő - 4 0732 07 02 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő - 4 0732 07 02 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Ipari szigetelő bádogos - 07324013 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Ipari szigetelő bádogos - 07324013 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Kőfaragó - 4 0732 06 07 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Kőfaragó - 4 0732 06 07 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Kőműves - 4 0732 06 08 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Kőműves - 4 0732 06 08 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő - 4 0732 07 03 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő - 4 0732 07 03 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Közútüzemeltetési szakember - 07322015 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Közútüzemeltetési szakember - 07322015 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Magasépítő technikus - 5 0732 06 09 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Magasépítő technikus - 5 0732 06 09 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Mélyépítő technikus - 5 0732 06 10 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Mélyépítő technikus - 5 0732 06 10 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Műemlékfenntartó szaktechnikus - 07325010 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Műemlékfenntartó szaktechnikus - 07325010 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Műemléki díszítőszobrász - 07324003 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Műemléki díszítőszobrász - 07324003 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Műemléki helyreállító - 07324011 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Műemléki helyreállító - 07324011 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő, beépítő - 07323008 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő, beépítő - 07323008 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló - 07324009 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló - 07324009 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Szárazépítő - 4 0732 06 11 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Szárazépítő - 4 0732 06 11 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Szerkezetépítő és -szerelő - 4 0732 06 12 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Szerkezetépítő és -szerelő - 4 0732 06 12 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Szigetelő - 4 0732 06 13 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Szigetelő - 4 0732 06 13 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Tetőfedő - 4 0732 06 14 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Tetőfedő - 4 0732 06 14 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Útépítő és útfenntartó - 4 0732 06 15 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Útépítő és útfenntartó - 4 0732 06 15 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Útépítő, vasútépítő és –fenntartó technikus - 5 0732 06 16 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Útépítő, vasútépítő és –fenntartó technikus - 5 0732 06 16 - szakma - Ágazat: Építőipar
  • Üveges - 07323006 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Üveges - 07323006 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Vasúti pályafenntartó szakember - 07325014 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Vasúti pályafenntartó szakember - 07325014 - szakképesítés - Ágazat: Építőipar
  • Vasúti pályamunkás - 07323012 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Vasúti pályamunkás - 07323012 - szakképesítés - Ágazat: Közlekedés és szállítmányozás
  • Víz- és csatornarendszer-szerelő - 4 0732 07 04 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Víz- és csatornarendszer-szerelő - 4 0732 07 04 - szakma - Ágazat: Épületgépészet
  • Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő - 07324007 - szakképesítés - Ágazat: Épületgépészet
  • Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő - 07324007 - szakképesítés - Ágazat: Épületgépészet
0810 Mezőgazdaság, tovább nem bontható
  • Állattartó-telepi gépek kezelője - 08103008 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Állattartó-telepi gépek kezelője - 08103008 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Biogazdálkodó - 08104001 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Biogazdálkodó - 08104001 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Digitálistérkép-kezelő - 08105006 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Digitálistérkép-kezelő - 08105006 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus - 5 0810 17 03 - szakma - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus - 5 0810 17 03 - szakma - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző - 08105007 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző - 08105007 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő - 08103004 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő - 08103004 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági gépész - 4 0810 17 07 - szakma - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági gépész - 4 0810 17 07 - szakma - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági gépész technikus - 5 0810 17 08 - szakma - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági gépész technikus - 5 0810 17 08 - szakma - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági rakodógép-kezelő - 08103003 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Mezőgazdasági rakodógép-kezelő - 08103003 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Növényvédelmi drónpilóta - 08104005 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Növényvédelmi drónpilóta - 08104005 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Önjáró betakarítógép-kezelő - 08103009 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Önjáró betakarítógép-kezelő - 08103009 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Térinformatikai ügyintéző - 08105002 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
  • Térinformatikai ügyintéző - 08105002 - szakképesítés - Ágazat: Mezőgazdaság és erdészet
1012 Fodrászat és szépségápolás
  • Fodrász - 5 1012 21 01 - szakma - Ágazat: Szépészet
  • Fodrász - 5 1012 21 01 - szakma - Ágazat: Szépészet
  • Fodrász vegyszeres szakember - 10125001 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Fodrász vegyszeres szakember - 10125001 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Kéz- és lábápoló technikus - 5 1012 21 02 - szakma - Ágazat: Szépészet
  • Kéz- és lábápoló technikus - 5 1012 21 02 - szakma - Ágazat: Szépészet
  • Kozmetikus technikus - 5 1012 21 03 - szakma - Ágazat: Szépészet
  • Kozmetikus technikus - 5 1012 21 03 - szakma - Ágazat: Szépészet
  • Manikűrös és körömdizájner - 10124005 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Manikűrös és körömdizájner - 10124005 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Sminkes és szempillaépítő - 10124003 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Sminkes és szempillaépítő - 10124003 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Sminktetováló - 10125004 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Sminktetováló - 10125004 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Testtetováló - 10125002 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
  • Testtetováló - 10125002 - szakképesítés - Ágazat: Szépészet
1013 Szálláshely-szolgáltatás, étkeztetés, vendéglátás
  • Cukrász - 4 1013 23 01 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Cukrász - 4 1013 23 01 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Cukrász szaktechnikus - 5 1013 23 02 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Cukrász szaktechnikus - 5 1013 23 02 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Élelmezésvezető - 10135003 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Élelmezésvezető - 10135003 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Falusi turizmus szolgáltató - 10133007 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Falusi turizmus szolgáltató - 10133007 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Falusi vendéglátó - 10133006 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Falusi vendéglátó - 10133006 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Panziós-fogadós - 4 1013 23 03 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Panziós-fogadós - 4 1013 23 03 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Pincér-vendégtéri szakember - 4 1013 23 04 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Pincér-vendégtéri szakember - 4 1013 23 04 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szakács - 4 1013 23 05 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szakács - 4 1013 23 05 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szakács szaktechnikus - 5 1013 23 02 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szakács szaktechnikus - 5 1013 23 02 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szállodahajós, szállodai személyzet - 10135002 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szállodahajós, szállodai személyzet - 10135002 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szállodai recepciós - 10135001 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Szállodai recepciós - 10135001 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető – Housekeeping - Stewarding - 10134004 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető – Housekeeping - Stewarding - 10134004 - szakképesítés - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Vendégtéri szaktechnikus - 5 1013 23 08 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Vendégtéri szaktechnikus - 5 1013 23 08 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
1015 Utazásszervezés, turizmus és szórakoztatás
  • Turisztikai technikus - 5 1015 23 07 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
  • Turisztikai technikus - 5 1015 23 07 - szakma - Ágazat: Turizmus-vendéglátás
1021 Kommunális és közegészségügyi szolgáltatások
  • Egészségügyi gázmester - 10214003 - szakképesítés - Ágazat: Egészségügy
  • Egészségügyi gázmester - 10214003 - szakképesítés - Ágazat: Egészségügy
  • Egészségügyi kártevőírtó - 10213002 - szakképesítés - Ágazat: Egészségügy
  • Egészségügyi kártevőírtó - 10213002 - szakképesítés - Ágazat: Egészségügy
  • Vízügyi munkatárs - 4 1021 14 03 - szakma - Ágazat: Környezetvédelem és vízügy
  • Vízügyi munkatárs - 4 1021 14 03 - szakma - Ágazat: Környezetvédelem és vízügy
  • Vízügyi technikus - 5 1021 14 04 - szakma - Ágazat: Környezetvédelem és vízügy
  • Vízügyi technikus - 5 1021 14 04 - szakma - Ágazat: Környezetvédelem és vízügy